2010. február 25.

Járóka Lívia hozzászólása a pekingi cselekvési platform felülvizsgálatáról szóló állásfoglalási indítványhoz

A pekingi cselekvési platform tizenöt évvel ezelőtt elfogadott célkitűzései máig nem teljesültek, a nők és férfiak közötti egyenlőséggel kapcsolatos legtöbb területen pedig alig mutatkozik némi csekély előrelépés. Sajnálatos, hogy mind a tagállamok, mind az Európai Uniós szintjén kevés hangsúly esik a nőket sújtó nyomor és a többszörös diszkrimináció elleni fellépésre.

Sokkal jobban össze kell hangolni az ENSZ keretében elfogadott pekingi célok, valamint az EU férfiak és nők közötti egyenlőségre vonatkozó új útitervének végrehajtását. A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évében különösen fontos, hogy megfelelő védelemben részesüljenek az alig a szegénységi küszöb felett élő nők, hiszen foglalkoztatási, vagy családi állapotuk megváltozása – így elbocsátás, válás, megözvegyülés, sőt gyermekszülés – miatt hatványozottan fenyegeti őket az elszegényedés veszélye. Örvendetes, hogy a soros spanyol-belga-magyar elnökségi trió programja nagy hangsúlyt helyez egyrészt a pekingi célok érvényesülésének nyomonkövetésére, másrészt kinyilvánítja a nőket és a gyermekeket sújtó szegénység megelőzésére és az ellene való küzdelemre irányuló átfogó megközelítés iránti szándékát. Ezek a szempontok remélhetőleg a március elején megrendezésre kerülő ENSZ találkozón is a megfelelő súllyal esnek latba. A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség megvalósítására irányuló politikák értékeléséhez és felülvizsgálatához ugyanakkor nemekre lebontott, megbízható adatok szükségesek, valamint érdemes lenne megfontolni szabványosított, közös jelzőszámok bevezetését a nemek közötti egyenlőtlenség mérésére.

Járóka Lívia bizottsági tagságai
Járóka Lívia delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2009. november 17.
Járóka: "A családok érdeke Európa érdeke"
2009. november 17. - Járóka Lívia elnöklete alatt tartotta őszi ülését az Európai Parlament "Minőségi Gyermekkor" munkacsoportja. Nyitóbeszédében a fideszes EP-képviselő a munka és magánélet jobb összeegyeztetését szolgáló intézkedések bevezetését, valamint a nagycsaládok erőteljesebb támogatását sürgette.
2009. szeptember 01.
Roma gyakornoki program az Európai Parlamentben
Ide kattintva tájékozódhat a programfeltételeiről...
Ajánló

kulugyi kepzes
gyakornoki program




             


FERYP- Roma Traineeship Program