Archívum
2007. október 10.
Járóka felhívta a figyelmet a kisebbségek erőteljesebb jogi védelmének szükségességére
„A faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról” szóló európai tanácsi irányelv végrehajtásáról készített jelentést az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága.
2007. október 03.
Ma hallgatták Leonárd Orbánt
Ma meghallgatták Leonard Orbánt, Románia EU-biztos jelöltjét az Európai Parlament Művelődés- és Oktatásügyi Bizottságában. Orban beszédét franciául kezdte, majd angolul folytatta, a többnyelvűségről szóló nyilatkozatát pedig románul tolmácsolta. A bizottság kedden teszi közzé értékelésének az eredményét. Ha a döntés Orbánra nézve kedvező lesz, a végső szavazásra december 12-én, míg a hivatalos beiktatásra január 4-én kerülhet sor.
2007. szeptember 30.
Járóka Livia a romák jogaiért küzd
A származáson alapuló megkülönböztetés továbbra is komoly problémát jelent az Európai Unióban, és bár a tagállamok mindegyikében működnek már különböző esélyegyenlőségi szervek, a beérkező panaszok alacsony száma és a kormányzatoktól való függés aggodalomra adnak okot – hívta fel a figyelmet Kathalijne Buitenweg dán képviselőnő az Európai Parlamentben (EP).
2007. szeptember 28.
Erősebb jogi védelmet a kisebbségeknek!
Elfogadta az Európai Parlament az egyenlő bánásmódról szóló irányelv végrehajtásáról készített jelentést. Járóka Lívia sajtóközleménye.
2007. szeptember 28.
Források nélkül nincs hatékony védelem
Elfogadta az Európai Parlament az egyenlő bánásmódról szóló irányelv végrehajtásáról készített jelentést. Járóka Lívia, a Fidesz európai néppárti képviselőnője szerint túl alacsonyak a diszkriminációs perek ítéleteiben eddig kiszabott büntetések.
2007. június 05.
Az egyenlő bánásmódról szóló irányelv miharabbi felülvizsgálata
A faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról" szóló európai tanácsi irányelv végrehajtásáról készített jelentést az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága.
2007. május 10.
Gyakornoki Program Roma Fiatalok Számára
Az Európai Néppárt, Járóka Lívia európai parlamenti képviselő és a Robert Schumann Alapítvány támogatásával, meghosszabbítja pályázatát roma fiatalok számára európai parlamenti gyakornoki és média gyakornoki pozíciókra a 2008. januárjától 2009. júliusig terjedő időszakra.
2007. április 27.
Járóka Lívia a spanyol Gaz Kalo Roma Érdekvédelmi Szövetség idei díjazottjai között
A Navarra tartománybeli roma szervezetek szövetsége a roma kisebbség, különösen a roma nők és gyermekek érdekében végzett kiemelkedő politikai tevékenységéért díjazta a képviselőt. Az immáron hagyományos díjátadó ünnepség 2007 április 27-én, a Navarrai Romák Napján került megrendezésre Olite városában.
2007. április 20.
Hol vannak az igazi cigányok?
„Te rólam semmit, én rólad mindent tudok.”
2007. április 19.
A romák integrációja
2007 április 19-én Brüsszelben, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB), Foglalkoztatottság- és Szociálpolitikai, Unióspolgárság Osztályának ülésén került megvitatásra az a romák integrációját tárgyaló jelentés, melyet az Európai Bizottság alelnöke, intézményközi ügyekért felelős biztosa, Margot Wallström megbízásából készült.
2007. április 17.
Gyermekjogi közmeghallgatás az Európai Parlamentben
2007. április 17-én került megrendezésre a gyermekek jogairól szóló közmeghallgatás a brüsszeli Európai Parlamentbe. A meghallgatás célja, hogy magas színtű szakmai háttért biztosítson egy Európai Uniós színtű gyermekjogi stratégia kialakításához és a témában előterjesztett Európai Parlamenti jelentéshez. Járóka Lívia Néppárti képviselő a meghallgatáson hozzászólalásában kihangsúlyozta: ˝A bizottság gyermekjogi stratégiájának megoldást kell találnis a roma gyermekek kritikus helyzetére.˝
2007. április 11.
Egészségügyi vonatkozások roma vonatkozásokkal
Az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) 1948. április 7-én hozták létre. Az ENSZ szakosított intézményének célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása. A szervezet „születésnapja”, az egészségügyi világnap alkalmából csütörtökön állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament (EP). Járóka Lívia az április 8-ai nemzetközi roma nap alkalmával az európai kisebbség egészségügyi helyzetére hívta fel a figyelmet.
2007. március 29.
Faji előítélet és idegengyűlölet az európai labdarúgópályákon
2007. március 29-én az Európai Parlament plénuma döntő többséggel elfogadta Ivo Belet jelentését az európai profi labdarúgás jövőjéről.
2007. március 09.
Nemzetközi nőnap az Európai Parlamentben
A Nemzetközi Nőnap alkalmából március 8-án Brüsszelben az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának szervezésében megrendezésre került "Az Európai Unió és a nők szerepe. Nők építik Európa jövőjét" elnevezésű konferencia.
2007. március 08.
Nő a romák kirekesztettsége
Számos részletes tanulmány áll rendelkezésünkre a romákról, ezeket aonban sem tagállami, sem európai uniós szinten nem követik politikai felelősségvállalást igénylő valós tettek. A romák kirekesztettsége évről évre nő- hangsúlyozta Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője Brüsszelben.
2007. március 07.
Uniós szakértők az etnikai kisebbségekért
Az etnikai kisebbségek társadalmi integrációjával, munkaerő-piaci részvételének növekedésével foglalkozó, az Európai Bizottság Munkaügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatósága által életre hívott szakértői csoport tartott beszámolót munkájáról az Európai Parlament Állampolgári Jogi és Szociális Bizottság közös meghívására.
2007. február 22.
Járóka Lívia egységes európai stratégiát vár
A romák hátrányos helyzete folyamatos téma az Európai Parlamentben, főleg, hogy Strasbourgban idén az előítélet-mentesség, a fogyatékkal élők, a többszörös hátránnyal indulók és az idős emberek jogai, és a homoszexuálisok esélyegyenlősége kapott különös figyelmet.
2007. február 15.
Többszörös megkülönböztetés: az európai valóság
Strasbourgban az Európai Parlamentben, az előítélet-mentességet, a fogyatékkal élők jogait, az idős emberek jogait, és a homoszexuálisok esélyegyenlőségét zászlajára tűző frakcióközi munkacsoport közös szervezésében került megrendezésre, ˝Többszörös megkülönböztetés: az európai valóság " címmel, az Európai Bizottság kezdeményezte "Egyenlő Esélyeket Mindenkinek 2007" európai év adta lehetőségeket vizsgáló tanácskozás, mely külön figyelmet szentelt a többszörös hátránnyal indulóknak. Járóka Lívia, néppárti fideszes képviselő, az Anti-rasszizmus és Sokszínűség munkacsoport alelnöke hozzászólásában a tényleges, mérhető változást eredményező, innovatív programok és anyagi források hiányát emelte ki a legtöbb tagország 2007-re vonatkozó az esélyegyenlőséget célzó egyéves programjának kapcsán, de üdvözölte egyes országok, így Írország és Litvánia komoly anyagi és szakmai elkötelezettségét.
2007. február 14.
Romák az Európai Unióban
Az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott vita teljes szövege eredeti nyelveken.
2007. február 14.
Markans felszolalasok
Az Európai Parlament késő esti plenáris ülésén , a liberálisok csoportjának képviselője, Mohácsi Viktória Európai Bizottsághoz írásban benyújtott romák közép- kelet Európából való tömeges elvándorlásának jelenségére felhívó kérdését vitatták meg.
|
Járóka Lívia bizottsági tagságai
Járóka Lívia delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
2009. november 17.
Járóka: "A családok érdeke Európa érdeke"
2009. november 17. - Járóka Lívia elnöklete alatt tartotta őszi ülését az Európai Parlament "Minőségi Gyermekkor" munkacsoportja. Nyitóbeszédében a fideszes EP-képviselő a munka és magánélet jobb összeegyeztetését szolgáló intézkedések bevezetését, valamint a nagycsaládok erőteljesebb támogatását sürgette.
|